Kattog, pattogó tűz, kecetel, szuszmog, krákogó nagyapa, kopog, ketyegő óra, pötyög, doboló eső, pukkan, csattogó szél, csicsereg, csámcsog, csörömpöl, sziszeg, topog, micsoda hangulatos elsorolás, és ez még csak az első tizenakárhány, amely hirtelen eszembe jutott. Annyi és oly sokfelől eredő zaj vesz minket körül, hogy mint ahogyan bizonyos idő elteltével hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egyedüllét öröméről, úgy értékelődött a csend fogalma is át bennünk. Egy olyan bizonytalan közeggé vált, melyben az ismeretlen lebegés lakozik, amelyben megszólalhatnak a máskor gondosan elzárt -néhol marcangoló- gondolataink, a lelkiismeret, vagy talán még az is előfordulhat, hogy a nyári estek nyitott ablakon beáradó csöndessége. Hozzám ilyenkor beszélni is szokott, akárcsak a reggeli kávé pajkosan felszálló gőze.
Nos, ha ilyen szépen megegyeztünk abban, hogy a csend is sokrétű értelmezésre szolgál, hiszen éppúgy közvetít, mint a bármely zörej forrása, még csak egy kérdésem maradt: nem lehet, hogy egy, a megfelelő eszközökkel operáló, találó helyen elhelyezett üres papírlap, vagy épp egy hézag egy teleírt újságoldalon is ugyanolyan sokatmondó és inspiráló tud lenni, mint a kalligráfiával ellátott társai? Egyszer kipróbálom, istenbizony. És az lesz a legjobb, ha reményeim szerint mindenki magát, a neki szóló üzenetet látja majd benne.
Nos, ha ilyen szépen megegyeztünk abban, hogy a csend is sokrétű értelmezésre szolgál, hiszen éppúgy közvetít, mint a bármely zörej forrása, még csak egy kérdésem maradt: nem lehet, hogy egy, a megfelelő eszközökkel operáló, találó helyen elhelyezett üres papírlap, vagy épp egy hézag egy teleírt újságoldalon is ugyanolyan sokatmondó és inspiráló tud lenni, mint a kalligráfiával ellátott társai? Egyszer kipróbálom, istenbizony. És az lesz a legjobb, ha reményeim szerint mindenki magát, a neki szóló üzenetet látja majd benne.
