Fohász

Legyen uram és istenem, legyen totemem, védőszentem, földre szállt és megtestesült, legyen egy velem: a létem. Távolról kísérje emelkedő és mélyrepülésem, rántson vissza, ha megtévedtem, hogy ne fájjon annyira hazaérkezésem. Adjon mindig annyit, amennyit megbírok: türelmet, gerincet, alázatot és némi szerénységet. Szeretetet és hamuba sült pogácsát az útra, látást és tudást hogy ne vesztődjek el újra és újra. Adjon lágy ösvényt, amit biztosan látok, és ahova mindig visszatalálok, ahova tudom, vég nélkül visszavártok. Építsen csatornát is belém, hadd peregjen messzi, ami nem tapadhat, hogy elengedjem, ami már nem maradhat. 

Adjon nyelvet, hogy általa gyógyítani tudjak, és adjon éles elmét, hogy emlékeimbe rajzoljalak. Adjon magányt és időt, hitet és teljességet. Ne kíméljen, sújtson és leckéztessen: állítson elém egyenlő küzdelmet, félelmet, magas gátakat és sötét tengereket. 
És ez az uram-istenem-totemem-védőszentem legyen a lét(el)em: a test-vérem.

Könyörgöm, legyen fény.

Köszönöm.

Melletted megtanultam milyen lenni.

Hogy milyen illatodhoz nőni, rezdülésből tudni, szemedben csodákat látni, hangtalanul kiabálni. Kicsit boldognak, fáradtnak, esténként elvétve görcsösnek, hogy milyen párnának, ölelésnek, de főként titoknak lenni. Megtanultam cigit sodorni, nem reggelizni, fűben ázni, padlón feküdni, segget rázva táncolni, aztán szétesni. Megalázkodni és elégedni, elhasználódni, nem érezni és élvezni.

Játszani, ötször esni és hatszor kelni föl, bocsájtani, szerepelni, várni akkor is, ha nincs értelme. Megtanultam kedves lenni, időt sokba osztani, elhallgatni, szoknyában járni, közben nem, aztán meg gyorsan elaludni. Megtanultam, milyen előtted, zárt ajtóknál állni, fejet hajtani és távolról még lenni. Egy kattintással minden fényforrást megszüntetni, fázni, beszélni, közben meg rá(d-m)csodálkozni.

Melletted megtanultam, milyen nem veled, és mégis mindig benned lenni.