Szeret, nem szeret

“Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret.”

(Aztán elfogynak a szirmok, és a kettőből már csak egy marad.)

Ha van pénz, akkor vele együtt van már minden. Bicikli, zenelejátszó, számítógép, fényképezőgép, az első telefon és cédé. Kistányéron felszolgált, azonos szeletekre vágott, meghámozott alma, vagy minipizza ,“Olyan igazi Harmopanos, a kedvenced Putyikám” – mondogatta, és ha nem feküdtem volna mellkasán a szívrohama után, vagy nem lógándoztam volna rozoga ARO-ja tetején, talán sosem tudtam volna, amit tudtam.

Kihúzta két fogam is, tiszta erejéből, én meg lerúgtam a tartóállványát. Dühösen elrohant.

Életében nem küzdött senkiért ennyit, mint értem, és ha ő maga állítja, az valami emberfeletti erő lehetett. Szivárványok vannak a szemében, ezt sem ő találta ki, én láttam, bizony, és jéghegyeket másztunk meg együtt – kettőt léptünk előre, egyet vissza, és még úgyis sikerült –. Én vagyok a kicsi, mondogatják. Ő meg… csak bámul rám, és meg sem kell szólalnia, hiszen tudja, hogy tudom.

Átfogta a derekát a szűk folyósón, és azt mondta “Ő itt a nőm.” Mindenki kacagott. Rajtam.

Az idő nem létezik, és talán semmi sem abban a formában, ahogy láttatják. Mosolyogtunk, aztán kis időre függés lett belőle, mert olyan nagyonjó volt ázni, élni, neki írni. Egymás mellett bölccsé válunk, mondogatja, aztán tizenakárhány évet köpünk át a csűr felett. Ő az én valamim, tudom.

Nem akarták velem tölteni az új év estéjét, mert puffogós vagyok.

(Megették az eperlekvárom, és hazaindultam.)

Neki meg ,csücsök, édesapámé, bingyő, lányom, kincsem, szivem, tesóm, titti, pitsa vagyok, és ezt mind-mind tudom.

“Nélküled minden könnyebb.”

Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret. Szeret, nem szeret.

Már csak egy maradt.