Link-kereskedőknek

A soft link egy speciális fájltípust jelöl, amely valójában egy hivatkozás egy másik fájlra vagy könyvtárra. A hard linkektől eltérően a soft linkek nem közvetlenül mutatnak adatra, hanem egy elérési útvonalat tartalmaznak, amelyből a rendszer képes egy hard linket vagy más soft linket beazonosítani. Ennek megfelelően a soft link egy felhasználó által való törlése nincs hatással az általa mutatott fájlra. És ez még mind semmi (főleg az amolyan laikus számítás-technikusoknak, mint amilyen jómagam volnék), hiszen soft linkekkel lehet másik fájlrendszerben lévő objektumra is hivatkozni. (*köszönet google*)

Na… ne nézz Hát nem érted? Kedves… felettébb meglepő, de linkekből állunk, olyan külső és belső láncszemekből, amelyeknek léte tagadhatatlan. Látogatottságunk kifejezetten exhibicionizmusunkból, abbéli istenadta tehetségünkből adódik, hogy milyen füleket tárunk a közönség elé, milyen divatos hívószavakat emelünk ki a több ezer konzum közül. Jól mondtam, igen, tehetség. Hiszen nem mindegy hogyan, hány és milyen férőhelyes fiókokban tárolod önmagad, hogy mekkora teret biztosítasz, illetve ezt a teret hogyan osztod be a hard linkjeid között, és végül (és mert a közhely megkívánná, hát visszavágok: igenis utolsósorban), hogy a gyöngédebb láncszemeid mikhez-kikhez fűzöd, milyen érzésélményekből táplálod őket szép fényessé, töretlenné. Olyan töretlenné, mígnem azok is kőkemény, igazi bőrdzsekis hard linkekké nem válnak.

Nosza, pontosan ide akartam kilyukadni. Bután tálcán hordjuk a szerveinket, külön az agyunkat, külön-külön a két szemünket, fülünket, tán még az orrlyukaink is, de külön a szívünket, s ezzel együtt a májunkat, a beleinket. Nem kell megdolgozni érte, tessék. Ó, ti link alakok, könnyű dolgotok lehet.

Egyszer volt, hol nem volt

A kishitűség, a racionalitás, a konformizmus az emberiség gyilkosai.

Önfeledt, Csodaországbeli élet helyett paplansírba temetett álmok. Nem hiszem, nem tudom, nem akarom, nem megy. Így sem, úgy sem, azért, mert, de egyszerűen nem, és kész.

A képzeletnek szappanoperákkal kimosott agyak szabnak határt, akik ügyes kis trükkjeikkel eltakarják szemünk elől az igazságot. Rabszolgák vagyunk, foglyok, hasonmások egy sajátos, gondosan kiépített stratégiájú rendszerben.

Közös erővel éltetjük a kórt, összpontosítunk a negatívumra, a felszínre, az előregyártott reakciók sikerességére, hátha elfeledteti velünk, hogy ez másképp is lehetne. Valahol az Óperenciás tengeren is túl.

De ez itt nem a csodára, nem a szerelemre, nem a játékra, le a jótékonysággal, le a vallással, a világmegváltókkal, a titokkal, a lehetőségek mámorával, a véletlenek szépségével. Le a kapcsolatokkal, a feltétel nélküli cselekedetekkel, az egyénnel, a spontaneitással és szabadsággal.

Arra teremttettünk, hogy megéljük a lét örömét, szárnyakkal születünk, mégis földhöz ragadva halunk meg. A mese vége pedig boldogan nélkül csupán: Éltek… haltak.