Prepay

Rég találkoztunk, tudom, hozzám vághatod, nem bánom, már hogybánnám, mikor még késtem is. Utálod. Ma estére azonban szabaddá tettem magam neked, mégsem tudsz mit kezdeni velem. – Megszoktam a hiányod. – mormolod halkan magad elé révedve, majd óvatosan rám tekintesz, és úgy folytatod a kínzást: - Mégis mit vártál? - Nekem meg persze fogalmam sincs afelől, hogy mit vártam, sőt azt sem tudom, mit keresek itt. Rohannék. (Áh, édes dezsávú.)

De előled nem lehet, mindig tudod, épp hol Ó-lálkodom, akkor meg mi értelme. Az is előfordult már, nem is egyszer, hogy napokra eltűntem (hittedte), pedig csak a mosókonyhában voltam, lábam a dohányzóasztal szélén, a mosásra várva lepörgött előttem mindaz, amit együtt éltünk át. Tán hetente próbállak elérni – ritkán, nézd el nekem -, ki is csengsz néha, de aztán rögtön megszólal a robot: „Nu ai suficient credit. Te rog reîncarcă-te până la perioada de grație.”

Még mindig kereslek, K! (És még mindig van időnk, tudom, hisz hosszúprogramra raktalak.)

Teremtéstörténet

Úgy tartják: a magasságos hét nap alatt teremtette a világot. Először teremté az eget és a földet, méghozzá olyan sötétségben, ahol nyugodtan lebeghettek a lelkek a vizek fölött. Aztán jött a világosság, és ennek mintájára a nappalok és éjszakák, ég és föld, tenger, fű meg gyümölcsfák, igen, gyümölcsfák is. Aztán harmadnapra a fennvaló úgy döntött, éjszaka sem hagyja kukksötétben a földet, hát világító testek lettek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától. Mindezek után értelemszerűen már csak az állatok, no meg az ember következett.

Nos… talán ide vezethető vissza mindenikünk léte, de nem is ez a lényeg, hiszen én csak azt akartam mondani neked, hogy megváltottál. Pontosan hét nap alatt. És hogy mi történt mindezen idő alatt – kérdeznéd már megint – pedig nem tudom. Csak arra emlékszem, amikor orromba leheltél, és én felébredtem.

Azóta hetedik nap van. A teremtés szünetel.

(Mi mégis ott táncolunk mezítelen a vizek felett.)

.KÖSZÖNÖM.