Nem sírok, csak épp tormát reszelek, vöröshagymát is vágok mellé, és még be is ment valami a szemembe, jaj. A szomszéd nő nincs kómában, csupán úgy döntött, egy huzamban alussza le életének összes nyolc óráját, és Mama csak pihen mesemondás közben. Nem veszekszünk, csak hangosan beszélgetünk, majd hirtelen sok dolgom lesz a fürdőszobában, neki máshol. Működik, de ma rossz napunk van. Szeretlek, de erre most nincs időm. Nem szeretem, csak megszoktam a maceráit, és különben is jobb, mint egyedül. Nem ragaszkodom a komfort zónámhoz, de tűnj innen. Az aranyhal nem döglött meg, csak sütteti a hasát a víz tetején. Boldog vagyok, csak épp fránya az időjárás. Finom, de nem kérek többet, köszönöm. Ez nem való, csak álmodom. Nem goromba szegény, otthonról hozza, szeretethiányos, fáradt, ilyen ő, hagyd. Most jó, de ki tudja meddig. Nincs idő, mégis elkésel. Utálod, de kell a pénz(e). Mosolyogsz, ám fogad között a kaktusz. Otthon voltam, közben ádehogy, te kis naív. Megbocsájtom, de nem felejtem. Elfelejtem, mégis ott van. Kedvencem, csak épp nem jut eszembe a neve. Összeköt vele a tél, úgy teszünk, mintha mégsem. Hiányzik, de nemár. Nem baj, aztán fél napig néma. Jó vicc, de nem értem. Berúgtam merénolyantökös (ugyeugye?), pedig nem bírom. Ünnepelünk, mit is? Tudtam, hogy tegnap, csak nem volt lehetőségem. Nem hallottalak, nem láttam, nem, tényleg? Hirtelen mennem kell, majd folytatjuk, aztán sohasem. Szép napot, rohadnál meg.
Ez a mi titkunk, és nem árulom el senkinek. Hogy hazudsz.
(.méghozzá minden percben.)
