egy.

Minden eggyel kezdődik, és minden egy… meg egy, és az már kettő. És így tovább, de az egyen van a lényeg.

Nos volt egy ébredés, amolyan szokásos reggelen, amikor hideg az orrom hegye, lábujjam padlóérintésével meg minden melegségem a paplan alatt felejtem. És nem elég a hideg kávé a főző alján, hát készítek egy újat, az meg szétfröcsköli magát mindenhová, és nagy álmosan nyalogathatom a nyomait. Odakinn sápadt egek, és megkeserült fák (és a kövek alatt ki nem bújt virágok), még jobban fázom. Nem találom a helyem, hát köpenyemet szorosabbra fogva a konyha mellett döntök. Ott ülsz egy halom szennyes ruha tetején, amelyeket tegnap válogattunk ki, te is köztük voltál, emlékszem: negédesen mosolyogva négybe fogtalak össze, és téged helyeztelek legalul. Kegyetlenül kidugtad az egyik ujjad, majd szerre a többit is. Azt tervezted, hogy majd kiugrasz közüle, mint a szexi hölgyek a tortából szoktak (szívrohamot kaptam volna), ám minekutána sokáig várattam magamra, kimásztál, és felültél a tetejére. Tegnap még kacagtunk, belefúrtad az orrod a nyakamba, magadba szívtál, éltük a hitt tavaszt,

ma azonban cseppet sem vicces.

HAGYJ!

Minden eggyel kezdődik, igen, amiből kettő is lehet, de ritkán lesz az, mert az egyen van a lényeg. Az ébredés meg a várakozás arányán.