Fekete doboz van
bennem. Ha egyszer nagyon elragadtatnám magam a (vissza)röpülés gyönyörétől,
mint ahogyan azt belénk táplálták a fentiek, és már nem rángat vissza fájdalmas
zökkenéssel az ébredés, akkor bizonyára száguldani fogok. Fékezhetetlenül közel,
egyben mégis a lehető legtávolabb magamtól. És még csak kenyérkockákra, de a
készséges Ariadné fonalára sem lesz szükségem, hogy visszataláljak, hiszen
veleszülettem az úttal.
Ütés és tűzálló fekete
doboz van bennem, felcímkézett, óvva őrzött fiókokkal, a legjobb technikával. A
részecskék szükség szerint alakíthatóak, és nem csak az elmúlt 24 órát rögzítik,
hanem a mindentől lecsupaszított, teljes anyagot. Persze így azon is elgondolkodtam,
hogy majd utolsó perceimben – amikor azt mondják, elkerülhetetlenül lepereg minden
doboz tartalma - mégis mit fogok rávetíteni egy gyűrött lepedőre a könyvespolc
előtt. Veleszülettem az életemmel, így értelmét veszíti. Inkább szólok,
ha repülni indultam, hogy ne az óceán mélyén, vagy egy sziklának csattanva, de még a kimosott ruhák között se
kutass. És nem viszek magammal sem morzsát, sem lenkötelet, mert így biztosan tudlak,
és így fogsz majd te is engem.
Amint lezuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése