2012. április 7., szombat

K., az üreg

- Képzeld, tudok egy lábon korcsolyázni, és virágokat festeni, és már megtanultam a Süss fel napot is furulyázni, és képzeld van új szeretőm, A., akivel már kézen fogva járunk az utcán, de a többiek még nem tudják. Pszt, ne is mondd senkinek, jó? K., nehogy eláruld valakinek, hogy nekem van új szeretőm, akivel kézen fogva járunk az utcán. És képzeld voltunk a pékségben, meglátogattuk a kenyereket, de nem kaptunk nápolyszeletet, ó. Van rágód, K.? Úgy kívánom, júj, köszi. Honnan van? Együtt alszunk ma? Holnap jön a bolyhos, fehér, dél körül, tudod? K., tudod? De együtt alszunk? Az emeleten, a földön, és titokban játszunk majd, a sötétben játszunk, halkan. Jó? K., jó lesz? Hiányoztál, K. szagod van, mmm. Úgy várom a keddet, ugye együtt leszünk? A jövő héten csak ketten leszünk itthon. És vigyázol rám, igaz? Úgy vártalak. Boldogat, tetszik? Most már van saját fád. Jaj, képzeld beszélek álmomban, és visítok is. Te horkolsz? Vöcsök vagyok, nééézd.

- Milyen ügyes vagy, cicám. Nem mondom senkinek, dehogy mondom. Tessék. Nincs kedvem pokrócokat, paplanokat rázni ma, és nem játszunk a sötétben, nem szabad. És ö(ü)reg vagyok már ehhez. Együtt leszünk, igen, vigyázok rád. A fa nagyon édes, horkolok, ha fáradt vagyok. Fáradt vagyok, most ne ölelj, ne nyálazz össze, vedd a kezed onnan! Ó.

Bocsáss meg. (Holnap gyűjtök veled bogarakat az udvaron.)

2012. március 28., szerda

Ha.

- Olyan szandált kellene venned, ami jól tartja a bokádat, merthát ne feledd: közeleg a világvége! – mosolygott álmos szemembe, majd rágyújtott a lassan égő Dunhilljére.

- Hülye vagy! – ellenkeztem tündöklő értelemmel, majd magamban még elismételtem párszor: nem, nem, nemnemnem. Egy óvatlan pillanatban aztán már akár magamnak is mondhattam volna, mekkora hülye vagyok, hiszen miért is ne lehetne világvége? Mert nem éltem eleget? Nem lettem világhírű kötéltáncos, és nem tudom, a bűvész hogyan fűrészeli ketté a dobozban pihenő strasszruhás fehérnépet? Nem szívtam bőrszivart és még sohasem esett ki egyetlen nap sem az emlékezetemből? Mert évek óta nem ettem degeszre magam, és nem tanultam meg kérni?

(Ó, ne nevettes, K.)

...

- De tényleg... mi mindent csinálnál, ha tudnád, hogy? Mi lenne az első? – szakított félbe újból.

Még időben , hiszen épp töltetlen pisztolyt tartottam K. tarkójához, tartottam a fejét a víz fölött, majd átvetettem a kötelet a függönyrúdon, hogy időben leszakadhasson, de minimum a mellkasán ugráltam dühöngve.

Ja, és hogy mit csinálnék, ha világvége? Kivennék egy szál cigit a dobozodból, majd hatodik próbálkozásra meggyújtanám, mélyen beleszívnék, és félig nyitott ajkakkal füstöt eregetve mosolyognék bele álmos szemeidbe.

2012. február 29., szerda

február.

A hányást leggyakrabban a tisztálkodás során lenyelt szőr és szennyezőanyagok okozzák. Ha a hányás egyszer fordul elő, akár jelentéktelen is lehet, de ha ismétlődő hányásról van szó, annak már komolyabb okai is lehetnek. Hányás esetén a gyomorban felgyülemlett, megemészthetetlen elemek egymáshoz tapadva pihepuha, nyálkás pamacsként távoznak az állat testéből. Akad olyan is, amelyik szereti behabzsolni az ételt, és a még megemésztetlen táplálékot rendszerint egyből kihányja, de okozhatja a hányást a társakkal való vita, vagy egy egészen egyszerű környezetváltozás is. Ha az állapot rövid időn belül nem változik, forduljunk állatorvoshoz.

………………………………………………………………………………………………………………………………………….

Én napokig nyaldostam a gennyesre fertőződött sebeim, ültem a kihűlt csempekályha szélén, nyelvem hegyét meg próbáltam pontosan behelyezni a friss húst rejtő üregbe, és finoman bár, egészen finoman (még szép, hiszen magamról van szó), de órák hosszat csak nyalogattam, hátha egyszercsak elmúlik. Aztán úgy hat óra tájban hányni kellett volna, szőrgumót, meg nemvagyokelégnekedeket, meg fűszálakat, aztán szappandarabokat buborékká böfögni, és visszahullani a bájos közönybe. Nem sikerült, idétlenül csak nyálfoltokat hagytam mindenhol, amerre jártam, és a nyelvem úgy elállt, hogy napokig beszélni sem tudtam, még azt sem éreztem, amikor egy óvatlan pillanatban lenyeltem. Igen, lenyeltem a saját nyelvem, hát sajnálj. Én már nem tudom magam.

2012. február 22., szerda

egy.

Minden eggyel kezdődik, és minden egy… meg egy, és az már kettő. És így tovább, de az egyen van a lényeg.

Nos volt egy ébredés, amolyan szokásos reggelen, amikor hideg az orrom hegye, lábujjam padlóérintésével meg minden melegségem a paplan alatt felejtem. És nem elég a hideg kávé a főző alján, hát készítek egy újat, az meg szétfröcsköli magát mindenhová, és nagy álmosan nyalogathatom a nyomait. Odakinn sápadt egek, és megkeserült fák (és a kövek alatt ki nem bújt virágok), még jobban fázom. Nem találom a helyem, hát köpenyemet szorosabbra fogva a konyha mellett döntök. Ott ülsz egy halom szennyes ruha tetején, amelyeket tegnap válogattunk ki, te is köztük voltál, emlékszem: negédesen mosolyogva négybe fogtalak össze, és téged helyeztelek legalul. Kegyetlenül kidugtad az egyik ujjad, majd szerre a többit is. Azt tervezted, hogy majd kiugrasz közüle, mint a szexi hölgyek a tortából szoktak (szívrohamot kaptam volna), ám minekutána sokáig várattam magamra, kimásztál, és felültél a tetejére. Tegnap még kacagtunk, belefúrtad az orrod a nyakamba, magadba szívtál, éltük a hitt tavaszt,

ma azonban cseppet sem vicces.

HAGYJ!

Minden eggyel kezdődik, igen, amiből kettő is lehet, de ritkán lesz az, mert az egyen van a lényeg. Az ébredés meg a várakozás arányán.

2012. január 18., szerda

Prepay

Rég találkoztunk, tudom, hozzám vághatod, nem bánom, már hogybánnám, mikor még késtem is. Utálod. Ma estére azonban szabaddá tettem magam neked, mégsem tudsz mit kezdeni velem. – Megszoktam a hiányod. – mormolod halkan magad elé révedve, majd óvatosan rám tekintesz, és úgy folytatod a kínzást: - Mégis mit vártál? - Nekem meg persze fogalmam sincs afelől, hogy mit vártam, sőt azt sem tudom, mit keresek itt. Rohannék. (Áh, édes dezsávú.)

De előled nem lehet, mindig tudod, épp hol Ó-lálkodom, akkor meg mi értelme. Az is előfordult már, nem is egyszer, hogy napokra eltűntem (hittedte), pedig csak a mosókonyhában voltam, lábam a dohányzóasztal szélén, a mosásra várva lepörgött előttem mindaz, amit együtt éltünk át. Tán hetente próbállak elérni – ritkán, nézd el nekem -, ki is csengsz néha, de aztán rögtön megszólal a robot: „Nu ai suficient credit. Te rog reîncarcă-te până la perioada de grație.”

Még mindig kereslek, K! (És még mindig van időnk, tudom, hisz hosszúprogramra raktalak.)

2012. január 13., péntek

Teremtéstörténet

Úgy tartják: a magasságos hét nap alatt teremtette a világot. Először teremté az eget és a földet, méghozzá olyan sötétségben, ahol nyugodtan lebeghettek a lelkek a vizek fölött. Aztán jött a világosság, és ennek mintájára a nappalok és éjszakák, ég és föld, tenger, fű meg gyümölcsfák, igen, gyümölcsfák is. Aztán harmadnapra a fennvaló úgy döntött, éjszaka sem hagyja kukksötétben a földet, hát világító testek lettek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától. Mindezek után értelemszerűen már csak az állatok, no meg az ember következett.

Nos… talán ide vezethető vissza mindenikünk léte, de nem is ez a lényeg, hiszen én csak azt akartam mondani neked, hogy megváltottál. Pontosan hét nap alatt. És hogy mi történt mindezen idő alatt – kérdeznéd már megint – pedig nem tudom. Csak arra emlékszem, amikor orromba leheltél, és én felébredtem.

Azóta hetedik nap van. A teremtés szünetel.

(Mi mégis ott táncolunk mezítelen a vizek felett.)


.KÖSZÖNÖM.

2011. december 17., szombat

61. oldal

Feketét mostam 40 fokon, mert úgy szokás ám. Többször is rámszóltál, hogy ne felejtsem a csövet kivezetni a kádba, mert aztán megint összefröcsköLöm magam és ráadásul megint feljön majd a szomszéd, hogy leázott a fala. (Már lÁtom is, ahogy lobogtatja a törvényszéki végzést a lépcsőfordulóban.) Idegesítettél, és én dohogtam. TeljeS valómban remegtem, és feldúltságomban alig jutottam levegőhöz. A cSőböl már csöpögött a sötét maszlag.

„This is the beginning of a beautiful...” – kiáltanám mohón az arcodba, ha épp tudnám: kinekamineka, és hogy egyáltalán kezdet-e, avagy épp vég(e)zet. Nó, de nem erről akartam én beszélni, hanem a kis undorító papírgalacsinról, amelyet a hátsó zsebemben találtam.

Emlékszel, amikor azt mondtam neked, hogy én kitéptemMa használati utasításomból pár oldalt, és még miszlikre is szaggattam? De tudod-e te azt, hogy tettem mindezt azért, hogy az én saját, külön bejáratú programomnak ne legyen maradandó nyoma. Öhöm, nem adom meg ezt az élvezetet senkinek, nem én. Napokat töltöttem vele, míG minden egyes apró fecni a helyére került, szinte lefordultam a kád szélÉről, amikor tudatosult bennem, hogy a kiírtott 61. oldalt tartom az ujjaim között.

Másnap kiöntött a Fekete Tenger, és elmosta a nyűgös szomszédot, a macskákat a jól kitappancsolt ösvényről, elmosta a csövet is, pedig egy darabig az még ott táncolt a felszínen. Én a partról integettem neki, majd elkötöttem a köldököm.

(...ha nem érted, olvasd tán el a szívtakarítást is...)