2011. október 19., szerda

Link-kereskedőknek

A soft link egy speciális fájltípust jelöl, amely valójában egy hivatkozás egy másik fájlra vagy könyvtárra. A hard linkektől eltérően a soft linkek nem közvetlenül mutatnak adatra, hanem egy elérési útvonalat tartalmaznak, amelyből a rendszer képes egy hard linket vagy más soft linket beazonosítani. Ennek megfelelően a soft link egy felhasználó által való törlése nincs hatással az általa mutatott fájlra. És ez még mind semmi (főleg az amolyan laikus számítás-technikusoknak, mint amilyen jómagam volnék), hiszen soft linkekkel lehet másik fájlrendszerben lévő objektumra is hivatkozni. (*köszönet google*)

Na… ne nézz Hát nem érted? Kedves… felettébb meglepő, de linkekből állunk, olyan külső és belső láncszemekből, amelyeknek léte tagadhatatlan. Látogatottságunk kifejezetten exhibicionizmusunkból, abbéli istenadta tehetségünkből adódik, hogy milyen füleket tárunk a közönség elé, milyen divatos hívószavakat emelünk ki a több ezer konzum közül. Jól mondtam, igen, tehetség. Hiszen nem mindegy hogyan, hány és milyen férőhelyes fiókokban tárolod önmagad, hogy mekkora teret biztosítasz, illetve ezt a teret hogyan osztod be a hard linkjeid között, és végül (és mert a közhely megkívánná, hát visszavágok: igenis utolsósorban), hogy a gyöngédebb láncszemeid mikhez-kikhez fűzöd, milyen érzésélményekből táplálod őket szép fényessé, töretlenné. Olyan töretlenné, mígnem azok is kőkemény, igazi bőrdzsekis hard linkekké nem válnak.

Nosza, pontosan ide akartam kilyukadni. Bután tálcán hordjuk a szerveinket, külön az agyunkat, külön-külön a két szemünket, fülünket, tán még az orrlyukaink is, de külön a szívünket, s ezzel együtt a májunkat, a beleinket. Nem kell megdolgozni érte, tessék. Ó, ti link alakok, könnyű dolgotok lehet.

2011. október 5., szerda

Egyszer volt, hol nem volt

A kishitűség, a racionalitás, a konformizmus az emberiség gyilkosai.

Önfeledt, Csodaországbeli élet helyett paplansírba temetett álmok. Nem hiszem, nem tudom, nem akarom, nem megy. Így sem, úgy sem, azért, mert, de egyszerűen nem, és kész.

A képzeletnek szappanoperákkal kimosott agyak szabnak határt, akik ügyes kis trükkjeikkel eltakarják szemünk elől az igazságot. Rabszolgák vagyunk, foglyok, hasonmások egy sajátos, gondosan kiépített stratégiájú rendszerben.

Közös erővel éltetjük a kórt, összpontosítunk a negatívumra, a felszínre, az előregyártott reakciók sikerességére, hátha elfeledteti velünk, hogy ez másképp is lehetne. Valahol az Óperenciás tengeren is túl.

De ez itt nem a csodára, nem a szerelemre, nem a játékra, le a jótékonysággal, le a vallással, a világmegváltókkal, a titokkal, a lehetőségek mámorával, a véletlenek szépségével. Le a kapcsolatokkal, a feltétel nélküli cselekedetekkel, az egyénnel, a spontaneitással és szabadsággal.

Arra teremttettünk, hogy megéljük a lét örömét, szárnyakkal születünk, mégis földhöz ragadva halunk meg. A mese vége pedig boldogan nélkül csupán: Éltek… haltak.

2011. szeptember 22., csütörtök

Boldogsággubanc

„Az „utolsó” csak egy szó... Arra figyelmeztet, hogy gyönyörködj a színes szappanbuborékban, mert szétpattan. Gyönyörködj kedvesed arcában - mert meghal! Örvendj az életednek – mert meghalsz te is! És élvezd a viszontagságos napjaidat, még akkor is ha zaklatottak és nehezek - mert elmúlnak! (…) Az utolsó azt jelenti, hogy felejthetetlen.” (Müller Péter – Isten bohócai)

Utolsó nem létezik, vagy legalábbis nem egy hirtelen bekövetkező állapotjelző fogalom. Mindig jelen van, minden pillanatban, és ámbár az örökkévalósággal egyöntetű fogalom, mégis félünk tőle. Butaság. Még én is mosolygom rajta. Hiszen... minden pillanat megismételhetetlen, így utolsó is egyben. Egy megkövült, - még csak nem is fekete-fehér(!) és néma - sokillatú képkocka, amely örökérvényűen előhívható, hiszen a negatívja benned marad. Ha pedig időnként a múltadban áskálódsz, és hányni óhajtasz, vagy csak épp szívtakarítást végzel, ahogy tanítottalak, csakis sötétkamrában tedd. A sötétkamra precíz kialakítása azonban elmaradhatatlan feladat, mert az előcsalogatás folyamatában minden egyes nem kívánt fénycsóva zavaró tényező lehet. Igyekezz mélysötét anyagokkal dolgozni, és, ha van lehetőség, válaszd a fényzsilipes módszert, amelynél U alakban juthatsz be a kamrádba. Nyílván ez csak a kezdet, még ennyi elővigyázatosság után is előfordulhat, hogy a percek a fölösleges vízzel és oldószerrel a fényes padlóra csöpögnek. (Talán még meg is csúszol rajtuk, és szörnyethalsz, vigyázz!)

Lásd, költséges, ironikus és veszteséges eljárás ez, de megnyugtatlak: mint mindig, most is van egy jobb ötletem. Tarts ki, rakd lassanként kollázzsá az Életed, hogy, ha esetleg megbotlasz a saját lábadban, legyen majd, mi leperegjen előtted, s legyen majd, amin mosolyognod, legalább akkor. Egyszer. Nem nagy kérés.

2011. szeptember 15., csütörtök

Micsoda csoda (különösen N.T.-nak)

Jövünk, megyünk. Közben történik velünk pár dolog. Kiesik az első tejfogunk, ellopják a biciklinket, beleszeretünk valakibe, elvisznek katonának, kirúgnak az állásunkból, gyerekünk születik, megvesszük az első autót. Külföldre utazunk, nyerünk a lottón, berúgunk, keressük az élet értelmét, megtaláljuk, elveszítjük, tanulunk, felejtünk, beiratkozunk, kiiratkozunk, csalódunk, újrakezdjük, abbahagyjuk, folytatjuk.

Aztán meg van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Drasztikus, felrázó fordulatra, mely azt hisszük, mindent megold majd. Van, hogy csak a cél lebeg a szemünk előtt, és nem vesszük észre a jeleket, nem észleljük a mágikus pillanatokat, elvakít és lehúz a hétköznapok keserves mámora. Nem találjuk többé mindennapjainkban, fránya kis életünkben a varázslatot. És valami meghal. Ilyenkor képtelenek vagyunk belegondolni abba, hogy minden perc, mindaz, ami bennünk és körülöttünk van, csoda. Ez csakis akkor válik lételemünkké, amikor feladjuk a görcsös önvédelmünk, felhúzzuk a védfalakat, és elkezdjük hinni mindazt, ami váratlan, láthatatlan, egyszeri és egyedi.

Csoda a szerelem, a barátság, az emberközeli kapcsolatok, lélek közeli pillanatok, egy jól időzített mosoly, kedves megjegyzés, véletlenek, találkozások. Csoda az álom, a repülés, a születés, a halál, a szivárvány. Csoda vagy te nekem, és talán én másnak. Mi egymásnak. És mindaz, amit annak szeretnél látni, azzá válik.

Jövünk, megyünk. Kiábrándulunk, kifáradunk, elveszítjük az erőnket. Kilátástalan helyzetekbe kerülünk, ahonnan nincs kiút. Áthághatatlan gátakba ütközünk. Szenvedünk. Aztán meg van úgy, hogy a hatalmas káosz ellenére minden megoldódik, és soha egyetlen percre sem adjuk fel a reményt. Mert hisszük, hogy léteznek.

2011. szeptember 8., csütörtök

Futószalag effektus

Gumi- és műanyagheveder, ragasztó, görgő, bunkerbélés. Futószalag. Funkciózavaros, téves eszméken alapuló társadalom, és az őt alkotó hasonmások. Jelenség.

Ebben a tömeggyártásra oly tökéletesen szakosodott forgatókönyben tudom, hogy milyen, ha oly kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet. A beidegződések átprogramoznak, kapsz egy személyiséget a 6811949583 kedvesnek, engedelmesnek, kötelességtudónak, szófogadónak és rendkívül illedelmesnek kikiáltott közül, s ha már ilyen jól teljesítettek, jutalmul be is dobozolnak, és felpakolnak a legfelső polcra. Porosodsz, dohszagú, elfelejtett tárgy leszel, de legalább elvegyültél, beilleszkedtél egy klisébe, így még egyfajta biztonságos otthonra is találtál.

A világnak valójában pont ilyen rabszolgákra van szüksége, bárminemű érdekszövetkezeteknek behódoló foglyokra, akik kollektív magatartásmóddal elítélik a másság adottságát, akik normálisak csupán, mert egyformák, és életük a megszokás diktálta, hasztalan, semmitmondó cselekedetek összessége.

A szabadság elkötelezettjei csak akkor élhetik túl e természetesnek vélt szelekciót, ha felvállalják a személyiségtelenséget, feladnak megfelelni az irreális elvárásoknak, megelégedve annak egyszerűségével, amit a lét ajándékoz nekik, és csakis akkor győzedelmeskedhetnek, amikor kivívták egyéniségük szivárványfényének gondtalan tündöklését.

2011. június 11., szombat

A zaj hangja

Kattog, pattogó tűz, kecetel, szuszmog, krákogó nagyapa, kopog, ketyegő óra, pötyög, doboló eső, pukkan, csattogó szél, csicsereg, csámcsog, csörömpöl, sziszeg, topog, micsoda hangulatos elsorolás, és ez még csak az első tizenakárhány, amely hirtelen eszembe jutott. Annyi és oly sokfelől eredő zaj vesz minket körül, hogy mint ahogyan bizonyos idő elteltével hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egyedüllét öröméről, úgy értékelődött a csend fogalma is át bennünk. Egy olyan bizonytalan közeggé vált, melyben az ismeretlen lebegés lakozik, amelyben megszólalhatnak a máskor gondosan elzárt -néhol marcangoló- gondolataink, a lelkiismeret, vagy talán még az is előfordulhat, hogy a nyári estek nyitott ablakon beáradó csöndessége. Hozzám ilyenkor beszélni is szokott, akárcsak a reggeli kávé pajkosan felszálló gőze.
Nos, ha ilyen szépen megegyeztünk abban, hogy a csend is sokrétű értelmezésre szolgál, hiszen éppúgy közvetít, mint a bármely zörej forrása, még csak egy kérdésem maradt: nem lehet, hogy egy, a megfelelő eszközökkel operáló, találó helyen elhelyezett üres papírlap, vagy épp egy hézag egy teleírt újságoldalon is ugyanolyan sokatmondó és inspiráló tud lenni, mint a kalligráfiával ellátott társai? Egyszer kipróbálom, istenbizony. És az lesz a legjobb, ha reményeim szerint mindenki magát, a neki szóló üzenetet látja majd benne.

2011. május 21., szombat

Szívtakarítás

Szívét sötét színektől elkülönítve mossa (már csak azért is, mert a sötét sok festéket kiereszthet magából), illetve az anyag és a megengedett vízhőmérséklet értékek alapján gondosan kiválogatott elemekkel együtt, mindig a fonákjára fordítva. A kisebb darabokat helyezze bele egy párnahuzatba, illetve ahhoz hasonló tárolóba, amely az esetleges elkeveredéstől is megvédi belső értékeit. A gépben vagy a kézzel mosható termékeket csak a megfelelő programmal mossa. Hogy mi a megfelelő program? – szakíthat érdeklődve közbe. Nos, megtalálja feltüntetve a címkén, vagy keressen rá a használati utasításában, az enyémben 61-es oldal, ha jól emlékszem. De azért, ha nem bánja, lapozza csak fel az önét, mert én a múltkor hirtelen felindulásomban kitéptem pár lapot pont ebből a fejezetből, s ügyesen miszlikre is szaggattam, nehogy később még hasznát vehessem. Ha megtalálta, máris folytatnám: zsugorodás legfeljebb öt százalék, de ez természetesen esetenként változó. Tegye ezt hetente, de legalább félhavonta, ellenkező esetben a mosásra szánt hol-mi elkezd poshadni, és talán már sosem távolítható el belőle a mélyre ivódott folt. Amennyiben átesik a ló túloldalára, a darab elnyúlik, kifakul, és használhatatlanná válik. Mosás után mindig teregessen, a legjobb kifeszített lenkötelekre a szabadban, ahol kedvére himbálózhat a hűs, nyári szélben, tudja, mint a brit filmekben a hatalmas lepedők, de nyilván az is megfelel, ha felcsipteti valahova, vagy vállfára helyezi, csak száradhasson.

Ezek egy tisztességes szívtakarítás alaplépései, saját belátása szerint elvehet és hozzátehet még. Vagy épp kiporolhatja, kikefélheti, kifényesítheti, az is megoldás, ha sosem használja, csak hagyja díszelegni a nagymamájától kapott ósdi mogyorófa-szekrényben, és évente egyszer megcsodálja, aztán mérgelődik, hogy már nem fér önbe. Nekem aztán édes mindegy, egészen addig, amíg az automatám nem lesz vízköves.